A hírlevél az egyik legvitatottabb marketingkommunikációs eszköz. Ha bárkit megkérdezünk arról, hogy szereti-e a hírleveleket, nagy valószínűséggel azt fogja válaszolni, hogy kifejezetten utálja azokat. Azonban, ha megnézzük egy hírlevél olvasottsági statisztikáit, akkor láthatjuk, hogy a címzettek egy része megnyitja a hírleveleket, sőt, többen kattintanak is a benne lévő tartalomra. Az alábbi blogbejegyzés vendégszerzője Sikó Beáta, aki demonstrátoromként és szakdolgozómként ezt a témát dolgozta fel, így a felmérésének eredményeit mutatjuk be ebben a bejegyzésben.

Ahogy a felvezetőben is szerepelt, a hírlevelekkel kapcsolatban egy kicsit negatív az emberek véleménye. Nem csoda, hiszen a hírlevelekben ritkán találunk számunkra releváns információt, kicsit sokat is kapunk belőle a kelleténél és csak a helyet foglalja a postafiókunkban.

Az erről kialakult véleményről azonban elsősorban a vállalkozások tehetnek, mivel alapvetően ez egy nagyszerű eszköz lehet marketing szempontból – feltéve, ha releváns tartalmat továbbítunk a címzetteknek, akár csak a címzettek egy csoportjának.

Fontos kiemelni, hogy a hírlevelek esetén nem kell hirdetési költséggel számolnunk – ami egy nagy előnye lehet ennek az eszköznek –, viszont valamivel nagyobb odafigyelést igényel a tartalom összeállítása. Egy megfelelő adatbázis esetén pedig magas megnyitási arány is elérhető a célközönség körében.

A kérdőíves felmérés 2019. őszén történt, amelynek célja a fiatalok körében felmérni a hírlevelekkel és az adatkezelési tájékoztatóval kapcsolatos véleményeket. A válaszadókról elmondható, hogy 84,7%-uk 18-25 év közötti volt, valamint jellemzően nők töltötték ki a kérdőívét, akik a minta 82,7%-át tették ki. Ezek alapján látható, hogy nem reprezentatív a minta, így az eredmények nem általánosíthatók, viszont iránymutatók lehetnek a téma iránt érdeklődőknek. A válaszadók jelentős arányban rendelkeztek Gmail (97,8%) email fiókkal, míg a Hotmail (7,2%) és Citromail (6,5%) rendszert csak kevesen használtak. Outlook, iCloud, Freemail és Yahoo rendszert ennél még kevesebben használtak.

A fiatalok csak kevés hírlevélre iratkoznak fel

Fontos kérdés, hogy vajon a korosztály tagjai hány hírlevélre vannak feliratkozva. Minél több hírlevelet kap valaki, annál kisebb a valószínűsége, hogy azokat rendszeresen fogja olvasni.

A válaszadók közel fele viszont csak 1-5 üzleti hírlevélre (49,6%) van feliratkozva, ami kedvező lehet a hírlevél küldő számára.

Ha ezek a vállalkozások havonta 1-2 hírlevelet küldenek csak, akkor a felhasználónak havonta 5-10 hírlevél érkezik a postafiókjába, vagyis heti 1-2 levél. Viszont minden ötödik válaszadó azt állította, hogy több, mint 20 üzleti hírlevélre is fel van iratkozva, így esetükben már valószínűleg kisebb a valószínűsége, hogy azokat rendszeresen olvasnák.

 

A válaszadók aránya az feliratkozott hírlevelek száma szerint (%)

email marketing ábra 1 kutatás

 

 

A felmérésben a hírlevelekkel kapcsolatos általános vélemények is megjelentek. A válaszadók csak 7,7%-a állította azt, hogy szívesen nyitja meg a hírleveleket, míg 31,7% számára közömbös a hírlevél megnyitása. 60,6% pedig negatív véleményt formált ezzel a kérdéssel kapcsolatban. A válaszadóknak mindössze 23,1%-a állította, hogy az általa kapott hírlevelek olyan információt tartalmaznak, amely valamilyen ajánlatot vagy számára érdekes információt kínál. Továbbá 54,8% szerint a hírlevelekben lévő tartalom nem fontos számára.

 

Az email marketinggel kapcsolatos vélemények (%)

email marketing megítélés kutatás

 

A felmérés egyik központi kérdése volt, hogy vajon milyen céllal iratkoznak fel a fiatalok a hírlevelekre.

Ahogy az ábrán is látható, a válaszadók 75,8%-a iratkozott már fel valamilyen kuponkód vagy %-os kedvezmény miatt.

Ez jelentősen meghaladja az új termékről való értesítés (47,6%) vagy a vásárlási folyamat részeként (42,7%) történő feliratkozást. Érdekes viszont, hogy az ajándékért viszonylag kevesen, 17,7% iratkozott már fel. Vagyis úgy tűnik, hogy a kedvezmények játszák a legnagyobb szerepet a hírlevélre történő feliratkozásban, de egy ajándék már kevésbé vonzó a felhasználók számára.

 

Hírlevélre való feliratkozás motivációi (%)

email marketing feliratkozás motivációk

 

A fiatalok nem akarják megérteni, ami az adatkezelési tájékoztatóban szerepel

Napjaink egyik legfontosabb témája az adatbázisépítés során az adatkezeléssel kapcsolatos kérdések. A válaszadók 65,4%-nak fontos, hogy a feliratkozás során az adatkezelő világos és egyértelmű adatkezelési nyilatkozattal rendelkezzen, míg 33,7% számára az is fontos, hogy az adatkezelési tájékoztató könnyen érthető legyen. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a válaszadók jelentős részének kevésbé fontos, hogy az adatkezelési útmutatóban leírtakat megértse. Sőt, egy másik kérdés azt vizsgálta, hogy vajon elolvassák-e a felhasználók az adatkezelési tájékoztatót.

A válaszok alapján úgy tűnik, hogy a felmérésben résztvevők csak 29,8%-a szokta elolvasni a tájékoztatót.

 

Vélemények az adatbiztonsággal kapcsolatban (%)

Email marketing adatbiztonság

 

A hírlevelekkel kapcsolatban sokan panaszkodnak arra, hogy véleményük szerint úgy szerezték meg vállalatok az email elérhetőségeiket, hogy abba nem is egyeztek bele. Ennek az egyik leggyakoribb esete, amikor egy elbocsátott dolgozó lementi az adatbázist és az új munkahelyén használja fel. A válaszadók körében kíváncsiak voltunk arra is, hogy a résztvevők mennyire vannak tudatában annak, hogy honnan szerezték meg a vállalkozások az email címeiket. Az eredmények alapján látszik, hogy csak viszonylag kevesen, összesen 10,6% nem tudja, hogy honnan szerezték meg a személyes adatait, valamint 13,5% nem tudja csak, hogy honnan szerezték meg az email címét.

 

email marketing adatbiztonság ismeretek

 

A felmérés eredményeiből kiderül, hogy a fiatalok jellemzően kevés hírlevélre iratkoztak fel, ami kedvezően hathat egy vállalkozás hírleveleink olvasására, ugyanakkor az alacsony feliratkozási szám azt is mutatja, hogy nehéz lehet meggyőzni ezt a korosztályt. Annak érdekében, hogy a fiatalok feliratkozzanak, elsősorban valamilyen kupont vagy %-os kedvezményt kell nyújtani számukra, hiszen ajándékkal kevésbé motiválhatók.

Annak ellenére, hogy az adatvédelmi kérdések kiemelt figyelmet kaptak az elmúlt időszakban, mégis a válaszadók jelentős része nem szokta elolvasni a tájékoztatót, valamint a tájékoztatóval kapcsolatban sincsenek nagy elvárásaik, hogy az könnyen érthető és átlátható legyen.

 

 

Sikó Beáta

Huszár Sándor